Külföldi Nyelvtanulási Program: angolos csoportok névsora

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

Az angol csoportok névsorai itt érhetők el: Angol csoportok (pdf, utolsó frissítés: 2021.12.17.)

Teendők:

1. Teams csoportok

A csoportonkénti hatékony kommunikáció érdekében TEAMS csoportokat hoztunk létre. Kérjük a diákokat lépjenek be a megfelelő csoportba. A belépéshez szükséges kódot lejjebb görgetve találják és a TEAMS felületén kell megadni. Kérjük a diákokat, hogy minden nap ellenőrizzék ezentúl, hogy van-e információ vagy teendő. Segédlet a kód használatához (pdf)

Aki nem vállalja a napi szintű együttműködést az iskolával a szervezés érdekében, ő kérjük egyéni módon jelentkezzen majd a februárban megnyíló pályázati felületen.

2. Hiányzó oltások felvétele

Az oltásokról szóló igazolást januárban fogjuk ellenőrizni.

Mint eddig is ismert volt, az iskolai szervezésű programban csak az „Európai Unió által elfogadott” oltással – teljes körűen – beoltott diákok vehetnek részt. Ezt a döntést azért kellett meghoznunk, mert túl nagy kockázatnak tennénk ki az iskola összes csoportját, ha az oltottságot nem vennénk figyelembe. Nagy-Britannia és Írország esetén a kínai oltás is elfogadott.

Elfogadtuk jelen körben azon diákok jelentkezését is, akik a lehető leghamarabb vállalják, hogy a feltételeknek megfelelő oltásokat felveszik.

3. Ügyfélkapu regisztráció

Minden diáknak és szülőnek/gondviselőnek Ügyfélkapun keresztül kell majd digitális aláírással ellátnia a jelentkezését. Ez a pályázat kiírójának, a Tempus Közalapítványnak az elvárása. Kérjük a szülőket és diákokat, hogy amennyiben nem rendelkeznek Ügyfélkapuval, abban az esetben igényeljenek.

ANGOL NYELV

Írország

Anglia

Dublin

Bournemouth

Cambridge

Bournemouth

2022.07.31. – 2022.08.13.

2022.07.02.- 2022.07.16.

2022.07.24.- 2022.08.07.

2022.07.30 – 2022.08.13.

kollégium

kollégium

kollégium

kollégium

Láng Júlia

Vermes Zoltán

Gyenizse Zsuzsanna

Bilincsi Erika

Kocsis Éva

Kotsis Márton

Merczné Erdős Mária

Kovács Tamás

Tóth Monika

LINK

LINK

LINK

LINK

Teams kód: fwo0i8f

Teams kód: 42tuxqw

Teams kód: yagqzqb

Teams kód: lbtx925

 

Málta

Málta 1

Málta 2

Málta 3

Málta 4

Málta 5

2022.06.25. –  2022.07.09.

2022.06.26. –  2022.07.10.

2022.07.01. –  2022.07.14.

2022.07.01. – 2022.07.14.

2022.07.24. – 2022.08.07.

hotel

hotel

hotel

hotel

hotel

Kovács Tamás

Simon Laura

Zdravkova Elena

Tóth Monika

Rick Péter

Stiblár Attila

Földváry Ágnes

Soltész András

Elek Eleonóra

Gyenizse Zsuzsanna

LINK

LINK

LINK

LINK

LINK

Teams kód: ue2nvj8

Teams kód: 5k08z20

Teams kód: 3cmg6hh

Teams kód: 1wtsnhr

Teams kód: vfclu72

 

A következő lépések:

  • Nyelviskolai visszaigazolások beszerzése (az iskola feladata)
  • Belépés a Teams utazási csoportba (a diák feladata)
  • A szükséges oltások felvétele (a diák feladata)
  • A hivatalos pályázati felület megnyitása után a csoportok feltöltése a Tempus Közalapítvány rendszerébe
  • A tanulók regisztrációja a pályázati felületen
  • Szülői beleegyező nyilatkozatok digitális aláírása (Ügyfélkapu szükséges)
  • A pályázat beadása
  • Az utazás szervezése
  • A tanulók felkészítése, a szülők tájékoztatása
  • Utazás
  • Részvétel a kurzuson
  • Tanulói élménybeszámoló elkészítése
  • Pályázat zárása

Korábbi tájékoztató:

Külföldi Nyelvtanulási Program 2022: Jelentkezés csoportokba

 Kérdés esetén:

A program honlapja: www.knyp.hu 

Iskolai koordinátor: Kovács Tamás e-mail: kovacs.tamas@tbg.hu

Csatolmányok