Közösségi szolgálat

Az iskolai közösségi szolgálatra vonatkozó tájékoztatás

A köznevelési törvény előírása szerint 2016-tól az érettségi vizsga megkezdésének feltétele, hogy minden diák a középiskolai tanulmányai során 50 óra közösségi szolgálatot végezzen.

Itt kell kihangsúlyozni, hogy az 50 óra letétele csak akkor kerül elfogadásra az iskola részéről, ha az szabályszerű módon adminisztrálásra került (szerződés, kiskönyv).  Erre lentebb még visszatérünk.

Jogszabályi háttér:

  1. A nemzeti köznevelésről szóló 2011.  évi CXC törvény
  2. A Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI.14.) kormányrendelet
  3. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI.13.) kormányrendelet
  4. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

A közösségi szolgálat fogalma:

A „közösségi szolgálat szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása.” Nkt.

Az iskolai közösségi szolgálat keretein belül végezhető tevékenységek:

  • egészségügyi,
  • szociális és jótékonysági,
  • oktatási,
  • kulturális, közösségi,
  • környezet- és természetvédelmi,
  • katasztrófavédelmi,
  • sport és szabadidős tevékenységek

A fogadó szervezet lehet:

I.

a, helyi önkormányzat, a helyi önkormányzatok társulása és a településii önkormányzatok többcélú kistérségi társulása az általa biztosított közszolgáltatások és katasztrófavédelmi feladatai körében;

b, a nemzetiségi önkormányzat a jogszabályban meghatározott közfeladatai körében;

c, a költségvetési szerv az alaptevékenysége körében;

d, a magyarországi székhelyű civil szervezet, közhasznú szervezet a közhasznú és a működésével összefüggő tevékenysége körében;

e, a magyarországi székhelyű egyházi jogi személy a hitéleti, a közcélú és a működésével összefüggő tevékenysége körében;

II.

a, szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltató, illetve intézmény,

b, egészségügyi szolgáltató,

c, oktatási intézmény,

d, felsőoktatási intézmény,

e, muzeális intézmény,

f, nyilvános könyvtár,

g, közlevéltár,

h, nyilvános magánlevéltár,

i, közművelődési intézmény.

Ezeken a területeken működő intézményekkel szervezetekkel – fogadó intézmények – együttműködési megállapodást kell kötni az iskolának.

Az iskolai közösségi szolgálat teljesítése során egyik félnek sem származhat anyagi haszna a tanuló tevékenységéből.

Mikor, milyen feltételekkel kell elvégezni az 50 órás közösségi szolgálatot:

  • A tanuló középiskolai nappali tanulmányainak megkezdésétől, tehát a 9. osztályos tanulói jogviszony létesítésétől lehet iskolai közösségi szolgálatot teljesíteni.
  • A középiskola 9-12. évfolyamán, lehetőség szerint arányosan elosztva, amelytől indokolt esetben a szülő kérésére el lehet térni.
  • A közösségi szolgálat tanítási napokon alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb háromórás, tanítási napokon kívül alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb ötórás időkeretben végezhető.
  • Egy órán 60 perc közösségi szolgálati idő értendő. A helyszínre utazás és a hazautazás ideje nem számítható be a teljesítésbe.
  • Az iskolai közösségi szolgálat közvetlen hozzátartozónál, rokonnál csak közvetítő szervezeten keresztül valósulhat meg.

Hogyan dokumentáljuk a közösségi szolgálatot?

Az iskola és az iskolán kívüli külső szervezet együttműködési megállapodást kell, hogy kössön. Erre van rendszeresített minta, mely a honlapon is elérhető. (Kivételt képeznek ez alól azok a szervezetek, amelyekkel ún. „általános szerződésünk” van, erre később még visszatérünk)

Az együttműködési megállapodásnak tartalmaznia kell:

  • a megállapodást aláíró felek adatait,
  • az iskola részéről a pedagógus adatait (név, e-mail cím, telefonszám),
  • a tevékenységet végző tanuló adatait (név, e-mail cím, telefonszám),
  • a mentor adatait (név, e-mail cím, telefonszám),
  • továbbá az iskolát és a szervezetet képviselő személy aláírását és pecsétnyomatát,
  • valamint a szerződés dátumát.

A közösségi szolgálat során a tanuló köteles naplót vezetni (kiskönyv), amelynek az alábbi alaki és formai követelményeknek kell megfelelnie:

A kiskönyvnek tartalmaznia kell:

  • a tanulói adatait (név, születési hely, idő, édesanya neve) olvashatóan (lehetőség szerint nyomtatott betűkkel)
  • az iskola nevét, címét
  • a közösségi szolgálat tételének dátumát (minden sor sorszám, dátum rubrikájába külön be kell írni)
  • a közösségi szolgálat tételének helyszínét és a tevékenységet (minden sor megfelelő rubrikájába külön beírni
  • a szervezet részéről az aláírást (minden sor megfelelő rubrikájába külön beírni)
  • a szervezet részéről a pecsétnyomatot (lehetőség szerint, minden sor megfelelő rubrikájába külön/ ha nagyobb és nem fér bele, akkor is legalább 3 pecsét oldalanként, de az aláírás minden rubrikába ekkor is külön kell!)
  • az 50 sor és az ehhez tartozó rubrika az 50 órának van kialakítva, ezért így is kell bejegyezni!
  • a kiskönyvben a dátumokat a naptárnak megfelelő módon kell folyamatában feltüntetni, tehát nem lehet össze-vissza.

Az közösségi szolgálat teljesítését az elektronikus naplóban (Kréta), a törzslapon és a bizonyítványban az osztályfőnökök dokumentálják.

Úgynevezett „általános szerződések”:

Vannak olyan szervezetek, akikkel az iskola az elmúlt 5 évben úgynevezett általános együttműködési megállapodást kötött. Ezekkel a szervezetekkel külön nem kell már szerződni de ezeknél a szervezeteknél is a közösségi szolgálat adminisztrálásához a kiskönyv kitöltése elengedhetetlen!

Ezeknek a szervezeteknek a listája az alábbi táblázatban látható:

20018-2023 között iskolánkkal az alábbi szervezeteknek van általános szerződése:
Szervezet neve:Szervezet címe:
Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet1106 Budapest, Maglódi út 89-91.
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata1145 Budapest, Pétervárad u. 2.
Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3.
Csömöri Állatvédő Civil Szervezet2141 Csömör, József Attila u. 6/a
Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény2000 Szentendre, Szentlászlói út 89.
Fővárosi Állat- és Növénykert1146 Budapest, Állatkerti krt. 6-12.
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet1096 Budapest, Haller u. 29.
Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet1089 Budapest, Üllői út 86.
Jumior Achievement Magyarország Alapítvány6725 Szeged, Móra u. 4. 2/8.
Kerepes Város Szociális Alapszolgáltatási Központ2144 Kerepes, Szabadság út 165.
Közép-Európai Egyetem1051 Budapest, Nádor u. 9.
Magyar Államkincstár1054 Budapest, Hold u. 4.
Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár1146 Budapest, Városliget, Vajdahunyadvár
Magyar Nemzeti Múzeum1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.
Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete1119 Budapest, Bikszádi u. 43.
Mikulásgyár Alapítvány1016 Budapest, Derék u. 2.
MNB-Edulab Kompetencia Központ Kft (Pénzmúzeum)1013 Budapest, Krisztina krt. 55.
Műcsarnok Nonprofit Kft.1146 Budapest, Dózsa György út 37.
Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület1066 Budapest, Teréz krt. 24.
Néprajzi Múzeum1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 12.
Óbudai Egyetem1034 Budapest, Bécsi út 96/B
Rákospalotai Reactor SE1155 Budapest, Szent korona útja 1.
Teleki Blanka Gimnáiumi Alapítvány1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 37.
Teleki Blanka Gimnáiumi Alapítvány Könyvtár1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 37.
Uzsoki Utcai Kórház1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41.
Vakok Állami Intézete1146 Budapest, Hermina út 21.
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete1146 Budapest, Hermina út 57.
Zuglói Cserepes Kulturális Nonprofit Kft.1144 Budapest, Vezér u. 28/b

A listát igyekszünk folyamatosan frissíteni.

LETÖLTÉS: Együttműködési megállapodás