Teleki Blanka grófnő

Teleki Blanka

Teleki Blanka

Teleki Blanka fényképe (forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Teleki_Blanka)

A reformkornak, a forradalom és a szabadságharc éveinek, valamint az azt követő időszaknak is egyaránt a férfiakéval egyenlő fontosságú szereplője volt az 1806-ban született erdélyi grófnő, neve mégis csak lábjegyzetként szerepel a tankönyvekben. A művelt, festészetben is jártas Teleki Blanka fiatal korától kezdve hitt benne, hogy Magyarország szellemi megújulásához arra is szükség van, hogy a lányok előtt is megnyissák a középiskolák kapuit. Külföldi tanulmányutak után a nők oktatását sürgető kiáltványt tett közzé – visszhangtalanul. A közöny miatt végül ő maga fogott leánynevelő intézet alapításába, aminek hatására édesapja elmebetegnek akarta nyilváníttatni. Az 1846-ban létrejött iskola nemcsak azért számított újszerűnek, mert lányokat oktatott, hanem azért is, mert nem alkalmazott sem fizikai büntetést, sem megszégyenítést, és tanárok a legmodernebb tudományokra képezték a tanítványokat. A történelmet a fiatal Vasvári Pál, a későbbi forradalmár oktatta. 1848. március 15-én Teleki Blanka – első nőként – nyilvánosan felolvasta a Nemzeti Dalt tanítványai előtt. Növendékei a 12 pont mintájára elkészítették saját követeléseiket, miszerint a nők is járhassanak egyetemre és kapjanak szavazati jogot. Ő maga megírta – túlságosan merész, ezért reakció nélkül maradt – röpiratát a női emancipációról, amely a nemek közti egyenjogúság követelésének első magyar dokumentuma.

A forradalom után kastélyában menekülteket bújtatott, emigránsokkal levelezett, tiltott iratokat rejtegetett. Egy házkutatás után letartóztatták, majd értésére adták, ha együttműködik és kegyelmet kér, akkor visszanyerheti szabadságát. „Kegyelem? Ezt a szót nem ismerem” – válaszolta. Az 1853-ban megszületett vádirat szerint az ő nevelőintézetéből indult ki az egész forradalom, olvasmányai, fordításai rebellis eszméket hirdettek, később pedig új forradalom kirobbantása érdekében szervezkedett. Senkire nem tett terhelő vallomást. Az ítélethirdetésre fekete díszletek között, gyászzene mellett került sor, hogy a halálos ítélettől tartva megtörjön. „Ritka szellemi képességű és tudományos műveltségű, meg nem félemlíthető, szilárd akaratú és fáradhatatlan kitartású” – írta róla a hadbíró. Tíz év láncban eltöltendő várfogságra ítélték. Hat évig tartották fogva a legszigorúbb börtönökben. Szabadulása után Franciaországba emigrált, de megromlott egészségét már nem lehetett visszaadni. 1862-ben 56 évesen halt meg. Hamvai – végakarata ellenére – ma is a Montparnasse temetőben nyugszanak. (Nyáry Krisztián)